Feketéné Ziegler Ágota

A szentiváni vadászkastély

1945-ben véget ért a II. világháború, új világ kezdődött – kastélyunk története ekkor ért véget, a háború után széthordták.

A földdel tették egyenlővé. Ki kezdte, ki folytatta és egyáltalán ki a felelős a történtekért, nem lehet tudni.

Szentiván török hódoltság utáni története 1708-ban kezdődött, ebben az évben először gróf Brankovics János Pál, majd a budai Ágoston-rend is megkapta nádori adományként.

Ennek a lehetetlen helyzetnek 1719-ben lett vége, Brankovics gróf halálával, mert végrendeletében a rendre hagyta a birtokot, amit kezdettől fogva az Ágoston-rendiek használtak. A vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei tanúsítják, hogy az atyáknak nem csak a gróf ellen kellett harcolniuk a területért; a szomszéd falvakkal való állandó határviták miatt több határjárást is tartottak.

Pontosan nem tudható, hogy ebben az időben milyen épületek voltak Szentiván területén.

Egy feljegyzés szerint egy tanya, esetleg fogadó lehetett a birtokon. Mindenesetre az 1728-as regnicoláris összeírás egy bizonyos Merk Józsefről azt írja, hogy 10 éve lakik itt, pedig az első betelepülők csak 1723 őszén érkeztek, és 1724-ben kötöttek települési szerződést az Ágostonosokkal. Ugyanebben az összeírásban csak 6 telepes házacskát említenek, más építményt, nem.

Kastély-építésről 1734-ből és 1735-ből van adat, mindkét évben két-két ablakrácsot (gittert) készített a vörösvári kovácsmester.

Az 1737-es összeírásban szerepel először a kastély szó. Ekkor mérték ki a jobbágyok háztelkeit.

„Voraus aber gegen über dem Cas/t/ell ist übergebliben am würths haus zaun ein wisflek…”

(A kastéllyal szemben, a kocsma kerítésénél azonban még megmaradt egy darab rét…)

1750-ben az Ágostonosoknak fizetendő kártérítés fejében Tertscyanszki József (egyes forrásokban János) esztergomi alispán kapta meg Szentivánt. Mivel Vörösvárt és Solymárt már régebben megszerezte, a három falu egy tulajdonos kezébe került.

A veszprémi egyházmegye budai espereskerület papjainak

jegyzékében, az 1752-es Vörösvárról szóló feljegyzésben olvashatjuk, hogy az uraság háza az atyák régi kápolnájának alapjaira épült. Ezt a romokból is lehet látni. A kápolna körül volt a temető. A földesúr el akarta tüntetni a romokat és a sírok nyomát is, a lakosok tiltakozása ellenére.

„Ki akarja bővíteni az urasági házat, ki akarja sajátítani magának az egész telket, pedig az egész környéken a templom és a temető számára nincs alkalmasabb hely. Ugyanis a talaj itt egy jó darabon sík. Ezért a buzgó keresztények régtől fogva ezt a helyet szánták az istentisztelet helyéül, mert ez a legalkalmasabb.”

Természetesen az uraság akarata teljesült.

Steiner János vörösvári plébános azt írja 1752. május 5- én, hogy a régi temető felszámoltatott, és Padányi Bíró Márton veszprémi püspök engedélyével megáldatott az új (Pilisvörösvári anyakönyv I. kötet végén).

Az építkezésről szóló bizonyítékot a Magyar Országos Levéltárban (UC 100: 31) találhatunk.

„Szent Iwán:
Kimutatás ama költségekről, amelyek adódtak Tersztyanszky Józsefnek szentiwáni építkezésénél a kőmívesek, ácsok, asztalosok, lakatosok munkáját illetőleg, továbbá a napszámosokra és az anyagiakra fordított költségekről. Az egész összeg fl. 3913. 52.”

Felmerül a kérdés, hogy az 1737-ben említett kastély illetve az 1752-ben kibővített urasági ház, ugyanaz-e? A forrás (1752) szerint a régi kápolna alapjaira épült a ház, viszont az 1930-as években a kolostor (kastély, zárda) helyét Bonomi a „Pindl berg”-nél mondja:

„Pilisszentiván: auf dem sog. Pinda-peagl (Binder-Hügel) konnte man früher noch die Ruinen eines Klosters (?) sehen. Vor ungefähr 6 Jahren wurde an dieser Stelle ein Haus gebaut” (Eugen Bonomi: Die Ansiedlungszeit des Ofner Berglandes)

Ez a terület a mostani Bányász u.- Óvoda u. sarok, szemben a József Attila utcával.

Innen a harmadik telken egy régi „Brunne Stumm”(forrásszoba? ciszterna?) található. Állítólag a fala terméskő, és a régi, már kicserélt csövek fából voltak. Annyi biztos, hogy a mostani Szabadság úti Fekete Gyémánt étterem előtti gémeskútba a forrásból

vezették a vizet.

Lehet, hogy valamikor az urasági épületek vízellátásában is szerepet játszott?

Az 1. (kb. 1780) és a 2. (1841) katonai felmérés térképein nem szerepel nagyobb épület a későbbi Karátsonyi kastély helyén. Az 1841-ben készült térképen jól látható, hogy a többi háznál nagyobb épület, kb. a mostani Szabadság út és Sallai utca környékén lehetett.

Az első és második térképen is ugyanazon a helyen van egy a többinél nagyobb kőépület.

A templom már a mai helyén látható, de az első térképen még nem kőből épültet jeleznek. (Az 1755-ben felszentelt kápolna helyén 1796-ra épült fel a kőtemplom.)

1752-ben a lakosok az urasági ház bővítése elleni panaszukban azt is mondták, hogy „… a talaj itt egy jó darabon sík”, és azért tartották jó területnek a temető és a templom számára.

(A térképek alapján ez a mai Sallai utca - Szabadság út találkozásának környéke lehet.)

A később ismert kastély nem sík terepre épült, hanem egy dombra.

Vagyis a régi urasági ház, és a vadászkastély helye nem lehet ugyanaz.

Tertscyanszki (Tersztyánszky) 1769-ben bekövetkezett halála után, az uradalom (Vörösvár, Szentiván, Solymár) a Majthényi, majd házasság révén, előbb a Marczibányi család, később a Karátsonyiak kezébe került.

Az új információk ismeretében valószínűsíthető, hogy a később megsemmisült vadászkastélyt Karácsonyi Guidó építhette. Ugyanis azon a helyen 1842-ben még nem volt hasonló nagyságú épület, mint a későbbiekben ismert.

Az egykori Karátsonyi kastély

Az egyszintes épület a vízmű (Szabadság út 74.) melletti dombra épült, a főúttal párhuzamosan. Középen volt az oszlopcsarnokos főbejárat, tetején a család címerével.

A bejárat előtt félkörívben alakították ki a domboldalt. A közepén levő zászlórúdon lengő zászló jelezte, ha a család a kastélyban tartózkodott. A bejárat egy nagy előcsarnokra nyílott, majd jobbra és balra egy-egy folyosó következett, amikből a szobákba és egyéb helyiségekbe lehetett bejutni. Angol WC-k és csempés fürdőszobák is voltak az épületben.

Az előcsarnokból hátrafelé, a park felé is volt egy oszlopokkal övezett kijárat. Az épület két végén egy-egy pincét építettek a dombba.

A kastélyt hatalmas park övezte, elől a főúton terméskőkerítés határolta, oszlopokkal és kovácsoltvassal.

A park területe a mai Szabadság úton, a Marlok (Hannes) péktől az Óvoda utcáig (Vízmű), innen a József Attila (Új) utcáig és a József Attila utca elejétől a Tittenberger házig (5 sz.) tartott.

A József Attila utcai szakaszon két méter magasan terméskővel kerítették.

A fő kocsibejárat a mai vízműnél volt murvával felszórva. A bejárat mellett, hosszú rúdon kis harang függött, ezzel kellett jelezni, ha valaki be akart jutni.

A legrégibb óvodaépület helyén állt a vadászház, itt lakott a vadász a családjával.

A gazdasági bejárat a mai tájház felől lényegében ugyanaz, ahol most feljutunk a Napközi közbe. Itt jobbra lóistálló és egyéb gazdasági épületek voltak

Ahol a mostani háztelkek összeérnek, egyes helyeken a mai napig is mocsaras-nádas terület található (pl. a Szabó és a Farkas telek találkozásánál), ott egy nagy kút volt.

A kastély és a park helye:

A kastélypark egykori területén 14 családi ház, egy üres telek, a Pilistours, a Vízmű és az óvoda épületei vannak.

Szabadság út: Pilistours

Szabadság út - Óvoda utca sarok: Vízmű

Napközi köz: 8 családi ház

Óvoda utca: 2 családi ház

Óvoda utca - József Attila utca sarok: Óvoda

József Attila utca: 4 családi ház és egy üres telek

(A Szabadság úton a Szofrán-ház (82 sz.?), talán)

Természetesen, levéltári kutatásokkal még van remény a kastély keletkezésének, helyének pontosítására.

És élnek még szemtanúk is, akik emlékeznek a 20. századi kastélyra.

Források:

Pilisszentiván társadalmi értékei c könyvből: Pilisszentiván történelme (dr. Mirk Mária) „Pilisszentivánért” Faluszépítő és Környezetvédelmi Egyesület, 2000

A Szentiváni Újságból: Tuschek Franciska (2001) és Neubrandt Ferenc (1992) cikkei

Bonomi, Jenő: Die Ansiedlungszeit des Ofner Berglandes

Aus „Südost-Forschungen”, München 1940

Marlok István: Adalékok Pilis megye török utáni település-történetéhez ,

Székesfehérvár 1977

Borosy András: Pest- Pilis –Solt vármegye 1728. évi regnicoláris összeírása I.

Pest megyei Levéltár, Budapest, 1997

Arcanum: Urbáriumok és összeírások a Magyar Országos Levéltárban CD

Pálmai András térképész – 1. és 2. katonai felmérés térképrészletek, valamint a térképek összehasonlítása és értelmezése