Gróf Karátsonyi Jenő már 1921-ben felparcelláztatta és elárverezte hitbizományi birtokából a házhelyek kialakítására alkalmas területet. 1924-ben a földnélküliek földhöz juttatása során a község képviselőtestülete és a gróf úr megállapodtak abban, hogy további 1 hold és 181 négyszögölnyi területet házhelyek céljára a község rendelkezésére bocsát. Egy év múlva azonban a testület visszavonta a földjuttatási javaslatot, mert a falu nem kéri, a hetven jelentkezőből ketten fizették csak be az e járási költséget, de ezek is visszaléptek. Gróf Karátsonyi Jenő, valóságos belső titkos tanácsos, Pilisvörösvár község földesura és kegyura, továbbá díszpolgára 1933 októberében hunyt el, de még az 1932-es év folyamán elkészíttette a Karátsonyi Liget (a második világháborút követően Szabadság Liget) részletes terveit. E célból építési telkekre parcelláztatott 136 hold és 431 négyszögölnyi területet a maga birtokából, illetve a Karátsonyi Guidó-féle hitbizományi területből. Enyhítendő a lakhatás nehéz körülményein. A gróf úr és a község között részletes, kimerítő szerződés készült, mely a beépítés menetét, feltételeit szabályozta. A gróf úr és a terveket elkészítő Schön Mátyás építőmester elképzelései szerint a Liget, ha a falu részének tekintik is, saját intézményekkel, központtal rendelkező településrész lett volna: a tervrajzon szerepelt plébánia, községháza, óvoda, iskola, orvosi lakás, kultúrház, szemétlerakó valamint dögtér. A falu harmadik jellegzetes településegysége, a Liget - melynek alapjait tehát már a háború előtt megrajzolták -, csak a hatvanas években kezdett el gyors ütemben kiépülni, noha Karátsonyi Jenő örököse és nevelt fia, Imre gróf idején, a harmincas évek derekán, az építkezés, ha lassan is, megindult. Ebben az időben a Hajtsár utca mentén fekvő területeit értékesítette a Krisztina körúton lakó gróf úr, négyszögelenként 3 pengőért, kétéves részletfizetésre, jóindulatú volt a gróf, hogy így adta őket, jót tett a szegényekkel; a vásárlók a szerény anyagi helyzetű és albérletben élő munkás-, bányászcsaládok voltak.

Részlet: Dr. Váradi Monika Mária Vörösvári történet című munkájából